• Az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást nyújt.
  • A helyi igényeknek megfelelő programokat szervez, valamint helyet biztosít a közösségi szervezésű programoknak, csoportoknak.
  • Biztosítja, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön.
  • Cél: az idős kor okozta hátrányok enyhítése.
  • Az Idősek Klubjának feladata az idős emberek egészségügyi és pszichés ellátása, tartalmas közösségi élet biztosítása azok részére, akik még koruknál fogva képesek bejárni.
  • Célja, hogy az igénybe vevő a lehető legnagyobb mértékben megőrizze testi, szellemi, lelki egészségét, önérvényesítő képességét.

Az ellátandó célcsoport:

A Rakamaz Város, Szabolcs és Tiszanagyfalu települések közigazgatási területén élő önmaguk ellátására részben képes időskorúak, vagy az a 18. életévét betöltött személy, aki szociális és mentális támogatásra szorul. Tiszanagyfalu telephelyen az idősek klubját pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos által készített, demencia kórképet tartalmazó szakvéleménnyel rendelkező betegek is igénybe vehetik.

Az ellátás igénybevételének módja:

  • Az ellátás igénybevétele önkéntes, kérelemre történik.
  • Az ellátás iránti igényt írásban az intézmény telephelyein lehet benyújtani. Nyomtatvány személyesen igényelhető, mely tartalmazza (a személyi adatokat, az igényelt szolgáltatással kapcsolatos adatokat, a háziorvos által kitöltendő egészségi állapotra vonatkozó adatokat).
  • A felvételről a Gondozási Központ vezetője, vagy az általa megbízott személy dönt.

Rakamaz városában az Idősek Klubja az Arany János út 108. szám alatt működik.

Az intézmény nyitvatartási ideje: hétfőtől-péntekig 8 órától -16 óráig.

Az Idősek Klubja 20 fő fogadására alkalmas.

 

Tiszanagyfalu községben az Idősek Klubja a Kossuth út 80. szám alatt működik.

Az intézmény nyitvatartási ideje: hétfőtől-péntekig 8 órától 16 óráig.

Az Idősek Klubja 25 fő fogadására alkalmas.

Az Idősek Klubja életét telephelyenként sajátosan kialakított házirend szabályozza.

A gondozottak számára napi egyszeri meleg étel (ebéd) biztosított.

 

Az idősek klubja az egyéni szükségletek alapján a következő szolgáltatási elemeket biztosítja:

  • tanácsadás (megfelelő információnyújtás valamilyen témában),
  • készségfejlesztés (önkiszolgáló képesség, kommunikációs képesség, személyes kapcsolatok kialakítása és fenntartásának fejlesztése, döntéshozatali, önrendelkezési képesség, a közösségi tudat erősítése. A készségfejlesztést az alábbi eszközökkel biztosítjuk:
    • Tv nézés,
    • sakk, kártyajátékok,
    • napilapok, képes újságok olvasása,
    • kézimunkázás, horgolás,
    • közös szabadidős programok, érdeklődésnek megfelelő előadások (mozi, színház, nótaestek),
    • ajándék készítés családtagok, támogatók részére,
    • aktuális névnap, születésnap megünneplése,
    • kirándulások, szabadtéri programok, közös főzések szervezése,
    • kertészkedés, dísznövények ültetése, gondozása.
  • háztartási vagy háztartást pótló segítségnyújtás (az igénybevevő segítése mindennapi életvitelében, mindennapi ügyeinek intézésében, valamint személyes szükségleteinek kielégítésére szolgáló lehetőségek és eszközök biztosítása, ha ezt saját háztartásában vagy annak hiányában nem tudja megoldani).
    • az ellátottaknak a személyes higiénia fenntartásához megfelelő helyiségek és eszközök biztosítása,
    • segítségnyújtás az ellátottak részére a higiéniai feladatok ellátásában,
    • szükség esetén segítségnyújtás az ellátottak részére a személyes ruházat tisztításában.
  • esetkezelés (a segítő tevékenységek az igénybevevő szükségleteinek kielégítésére, problémájuk megoldására, a személyen belüli változásokra, az egyénnek az életterében jelentős személyekkel való kapcsolattartás javítása irányulnak).
  • felügyelet (Az ellátottak részére a napközbeni tartózkodásra nyújt megfelelő intézményi körülményeket, folyamatos felügyelet mellett. Ennek formája: fizikai biztonság, lelki támogatás).
  • gondozás (az igénybevevő bevonásával történő, tervezésen alapuló, célzott segítés mindazon tevékenységek elvégzésében, amelyeket saját maga tenne meg, ha erre képes lenne). A leggyakoribb gondozási tevékenységek:
    • fürdetés segítése,
    • folyadékpótlás segítése, ellenőrzése,
    • egészségügyi felvilágosítás,
    • vérnyomásmérés, pulzusszámolás, testhőmérséklet mérés,
    • fizikai aktivitás segítése, ösztönzése,
    • pihenés biztosítása,
    • öltözködés segítése
  • közösségi fejlesztés (bátorító, ösztönző, informáló, kapcsolatszervező tevékenység, amely speciális igényeket tár fel, szolgáltatásokat kezdeményez, közösségi együttműködést valósít meg). A feladatellátás módja: aktivizálás a közösségi programokban való passzív részvételre, vagy aktív részvételre. A feladatellátás formája:
    • közösségi csoportszokások, rítusok kialakítása, új szokások bevezetése (közlések, együttműködések, ünnepek, névnap, születésnap)
    • szellemi fejlesztők (sakk, ki-mit tud, keresztrejtvény, felolvasás, előadások)
    • közéleti (érdekérvényesítő fórumban való részvétel, véleménynyilvánítás kezdeményezése, történelmi megemlékezés)
    • helyi kulturális örökségek gondozása (ünnepségeken való részvétel, szervezés, farsang, nőnap, húsvét, anyák napja, gyermek nap, idősek napja, mikulás, karácsony)
    • helyi egyháztörténeti jelentőségű eseményeken részvétel (húsvét, pünkösd, karácsony)